A Nyílegyenes IC. története
Klubunk 2000 májusában alakult, hosszas nyilvántartásba vételi procedúra után 2005. december 28.-ával nyert jogerős bejegyzést, mint Közhasznú Társadalmi Szervezet.
Céljaink között szerepelt az íjászat, mint sport bevezetése és népszerűsítése. 2014-ben közgyűlésünk új elnökséget választott, egyesületünk a Fővárosból Kunszentmiklósra tette át székhelyét. Országosan is egyedülálló módon, két versenypályán tudjuk foglalkoztatni tagjainkat, a fővárosi XX. kerületi pályán kívül Kunszentmiklós Önkormányzatától bérelünk egy 3és fél hektáros területet. Az elmúlt évek igazolják, hogy jó úton jártunk. Mára már országosan és nemzetközileg is elismert sportegyesületté váltunk.
Céljaink továbbra is:
– rendszeres sportolás, testedzés biztosítása, valamint kihasználva az íjászat stressz- és feszültségoldó hatását, célunk az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés, különös tekintettel a mozgássérült sportolókra,
– mindenki számára hozzáférhetővé tenni az íjászatot,
– elméleti és gyakorlati ismereteket terjeszteni,
– szabadidős tömegsportként, valamint versenysportként működni,
– megismertetni az érdeklődőkkel az íjászat kultúr,- sport,- és hadtörténeti érdekességeit
– lehetőségeinkhez mérten, hozzájárulni a környezetvédelemhez.
Clubunk létszáma évről évre nő, de jelentős sportsikerekkel is gazdagodtunk, nem csak egyesületek közötti versenyeken, hanem az Országos Bajnokság Versenysorozatain is.
Többszörös világbajnok tagjaink sportág specifikus képesítéssel rendelkezve koncentrált edzést tartanak. A felkészülés zavartalan biztosítása érdekében terület és terem bérleteket vállalunk és teljesítünk. Sportsikereinkhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy évről évre technikai fejlesztéseket hajtottunk végre, ennek köszönhetően az íjászat bárki számára hozzáférhetővé vált. Lendületesen törekszünk az íjászat népszerűsítésére bemutatók, óvodai, iskolai, gyermeknapi íjásztatások megrendezésével. Hagyományaink közé tartozik saját rendezésben éves szinten több nagy verseny rendezése a Jahn Ferenc kórház melletti parkerdőben, valamint Kunszentmiklóson az Új Vásártéren. Versenyeinket nagy létszámban látogatják sportolók az ország minden tájáról, esetlegesen külföldről.
Hunyi Tamás
elnök